Séllei Anett

Rólam…

A világ folyamatosan változik, ahogy mi is. A dolgokhoz való hozzáállásunk, az ízlésünk, a terveink és bizony kisgyermekkorban az is, hogy mik szeretnénk lenni. Természetesen ez alól én sem voltam kivétel, kivéve az utóbbi dologban. Emlékszem a pillanatra, amikor 5 évesen először láttam egy kirakodóvásáron lévő festményt. Megálltam előtte, és csak néztem tágra nyílt szemekkel. Anyukám mellém állt, én pedig csak ennyit mondtam neki: „Nézd, milyen szép! Én is egyszer festőművész leszek.”

Ez az érzés, ez az álom végigkísért az egész életemen, és így vagy úgy, a művészet mindig fontos szerepet játszott benne.

Gyerekként hétvégente az általános iskola mellett művészeti szakkörökbe jártam, ahol igen korán megismerkedtem különböző technikákkal, és olyan helyeken is rajzolhattam, mint a Szépművészeti Múzeum vagy a Városliget. Már akkor szerettem hosszasan figyelni a körülöttem lévő világot – az arcokat, tekinteteket vagy éppen a fények játékát.

Később tudatosan is a művészet felé indultam. Művészeti iskolákban tanultam, ahol tovább mélyítettem technikai tudásomat, és sokféle művészi hatás ért. Akvarellel, akrillal, olajjal és porpasztellel rendszeresen dolgoztam. Bár mindegyik technikánál felfedeztem a maga szépségét és kihívásait, az olajfestészet az a terület, ahol igazán otthon éreztem magam, és érzem a mai napig.

Szeretem megfigyelni a részleteket, és azt a pillanatot, amikor a vásznon vagy a papíron egy kép lassan több lesz puszta látványnál.

Nem csupán azt szeretném megfesteni, amit látok. Az érzést is szeretném átadni, amit bennem ébreszt egy pillanat, egy tekintet vagy egy apró részlet.

Egy ember vagy egy állat tekintete mögött ott lehet egy egész élet. Egy táj felidézhet egy régi emléket. Egy csendes pillanat pedig eszünkbe juttathat valakit, akit szeretünk. Talán ezért érzem úgy, hogy amikor valaki megáll egy képem előtt, olyan, mintha egy történetet mesélnék neki. Egy történetet, amelyet talán valahol már ő is ismer az érzésből, amit a kép ébreszt benne.

Szeretnék megőrizni valamit abból a szépségből, amit nap mint nap látunk, mégis olyan könnyű elsétálni mellette.

Ez az, amiért festek.

Neked meg, aki ezt olvassa, köszönöm, hogy itt vagy, és érdekel az én világom.